Mese (sokáig hab nélkül) habbal

 

Egy kis összefoglaló arról, hogyan is lett a vízből és hidegből a világ első számú nyári édessége. 

Ha egy időgéppel szeretnénk visszamenni azokba az időkbe, amikor a fagylalt megjelent, valószínűleg elvesznénk az éterben, mert szegény időgép nem tudná, hogy pontosan hova és mikorra kellene bennünket visszaröpíteni. 
Rengeteg (akár egymásnak ellentmondó) elmélet létezik, hogy honnan és mikor indult útjára ez az edésség. 
Érdekes és meglepő módon az első említések i.e. 11. századi Kínára mutatnak. 


„I. e. 200 körül utalás találtak arra, hogy Kínában az emberek a hóban megfagyott tej és rizs kombinációját fogyasztották”. 

De hogyan jutottunk el ettől a mai fagylaltfajtákhoz jobban hasonlító dologig? A perzsáknak köszönhetjük. Kr. e. 400 körül feltalálták a mesterséges hűtés elődjét: egy nagy piramis alakú szerkezetet, amely a párolgást és a szigetelést használta a hűtésre. Kr. u. a 11. században a perzsák már olyan ételt készítettek, amit sharbat-nak hívtak, és Wassberg Johnson szerint „valószínűleg ez a legközelebbi őse a jégkrémnek, és innen származik a „sörbet” szó” is.
 Az Indiai Birodalommal folytatott kereskedelemnek köszönhetően a perzsák cukorhoz jutottak, amelyet vízzel és ízesítőkkel kombináltak, így létrehozták a sharbatot. A jeges finomság „a keresztes háborúk után mór hatásra került Európába”. 


A modern fagylalt csak a felfedezések korában debütált, amikor az európaiak gyarmatosították Amerikát. „A Spanyol Birodalom volt az első európai csoport, amely gyarmatosította az „Újvilágot”, és a 16. században bekapcsolódtak a cukorgyártásba, valamint csokoládét és vaníliát hoztak Mexikóból és a Yucatán-félszigetről”

„Az olaszországi Nápoly szintén a Spanyol Birodalom része volt abban az időben, és a sorbetto, vagyis a sorbet is onnan származik.”
Ezután a francia arisztokraták elkezdték fogyasztani ezt a különleges desszertet, majd Angliában szintén a tej és tejszín fagyasztásán dolgoztak.

A 18. században már divatos ételnek számított a fagylalt Európában. A helyben termelt tej és tejszín, a tavakból gyűjtött jég, valamint a cukor és melasz felhasználásával a gazdag amerikai gyarmatosítók hozzáférhettek a fagylalthoz. Az olyan emberek, mint George Washington és Thomas Jefferson, Európából importáltak fagylaltkészítő edényeket. Valójában Jefferson fagylalt iránti szeretete akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a Fehér Házban felszolgáltatta, így részben ő is hozzájárult ahhoz, hogy a desszert népszerűvé vált az Egyesült Államokban.

Augustus Jacksont, egy elnöki szakácsot, aki 1817 és 1837 között dolgozott a Fehér Házban,  emlegetnek a „fagylalt atyjaként”. Bár nem ő az, aki feltalálta a fagylaltot, mégis neki tulajdonítják a fagylaltgyártás modern módszerének feltalálását. 

 


Forrás: rd.com
            magyarmezogazdasag.hu

Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült